Bóth János titkos felvételei Vácról.

Mivel veri Isten Vácot? Bóth-tal. – Hangzik a régi vicc, a váciak között. Híres lett a város, a szocialista maffia hálójában. Mélygarázs ügy, leváltás, táppénz botrány, kórház ügyek, a Szamosvölgyi maffia, és most Bóth “őszödi beszéde”
A váci bérlakásépítésre 20-25 cigány családon kívül nincs is igény miközben a valóságban 80-100 váci család pályázik rá. A nyilvánosságra került felvételből kiderül az is, hogy a polgármester fontolgatja a szemétszállítási díj bevezetését is. A szocialista politikus az Állami Számvevőszék működése kapcsán a következőt mondta: „…tehát tegnap kiadtam utasításba, a főmérnöknek meg a Kalásznak, leszaromom az ÁSZ-t, ha emiatt elveszítjük ezt a pályázati pénzt, akkor ők is mennek”.

Bóth úgy vélekedik azokról a nyugdíjasokról, akik nem kedvelték Gyurcsányt, de a 13. havi nyugdíjat elfogadták, hogy „a jó édes anyátokat, ha nem akartok vagy nem szeretitek Gyurcsányt, küldjétek vissza a 13. havit”. „A törvénytelenségre azt tudom mondani: a háborúban nem működnek a törvények, a kampány az nem háború, csak háborús jellegű” – hangsúlyozza a választási kampányok természetéről a MSZP váci polgármesterjelöltje. Szerinte azt kell bemérni, hogy a helyi választók mit tolerálnak és mit nem. Bóth szerint ha tolerálják a keményebb kampányt, akkor ő „lesz…ja”, ha valaki azt törvénytelennek nevezi. Mindehhez hozzáteszi, hogy utána, ha nincs kampány, akkor természetesen más a véleménye.

A polgármester a 2010-től kezdődő ciklusban elképzelhetőnek tart bizonyos intézményi összevonásokat. A váci Távhő Kft.-t a szocialista politikus szíve szerint privatizálná. A politikus választási esélyeiről azt mondja, hogy ő csak akkor vállalja, ha reális esélye van a győzelemre, „de hogyha ilyen jellegű szavazások lesznek, akkor természetesen más a véleménye.

Bóth a 2010-től kezdődő ciklusban elképzelhetőnek tart bizonyos intézményi összevonásokat. A váci Távhő Kft.-t a szocialista politikus szíve szerint privatizálná. A politikus választási esélyeiről azt mondja, hogy ő csak akkor vállalja, ha reális esélye van a győzelemre, „de hogyha ilyen jellegű szavazások lesznek, akkor b…szák meg, én nem fogom erre rátenni az életemet”.
Az internetre fölkerült videó szerint az egyik váci általános iskolába csak egyetlen igazgatójelölt volt, aki egyben szocialista önkormányzati képviselő is. A felvételből kiderült, hogy a polgármester több pályázót is elhajtott és sikerült elérnie, hogy csak egyetlen jelentkező maradt, az MSZP-s képviselő személyében. Váradi Iván a hajdani Báthoris rajztanár jó lóra tett amikor összeállt ezekkel mszp-s bűnözőkkel.

Szólj hozzá!

Why ask?

További cikkek róla: "Bóth János"